Van egy falu Kenyában, valahol a tanzániai határ közelében, mindössze 163 kilométerre Nakurutól, Kenya negyedik legnagyobb városától. Itt él Seidou Kiprotich, egy tizenkét éves kis maszáj fiú, aki, családjával együtt, már nem követi az ősi szokásokat. Van otthon ruhájuk, tudják mi az a mobiltelefon, számítógép, sőt Seidou, és még két nővére is, iskolába is járnak. Egyszóval nem az klasszikus romantikus törzs, amint azt gondolnánk. Az iskola nem a kedvenc időtöltése hősünknek, de azért küzd, mert apja mindig mondja neki, hogy ha nem tanul, ugyanolyan marhapásztor lesz, mint amilyen ő is lett.

Csakhogy az apának van egy meglehetősen különös szokása, kéthetente minden pénteken elindul valahova gyalog, és mindig csak vasárnap este, néha csak hétfő reggel érkezik vissza, szintén gyalogosan. A családból senki sem tudja, hogy miért is kell útra a család feje, de már le is mondtak róla, hogy megértsék. A faluban azt suttogják, hogy bolond. A kérdésekre az apa, nevezetesen Illani Kiprotich, mindig így felel: -Megyek találkozni az Istenemmel.

Van egy sportegyesület valahol Európában, pontosabban, Madridban. Az egyesület neve Real Madrid, és a legismertebb szakosztálya a férfi futball szakosztály. Egyik vasárnap haza érkezik Illani Kiprotich, és félre hívja a legnagyobb fiát, Seidout. A kezébe rak valamit, egy rongyos, teljesen lestrapált labdát.

-Itt van a labda. Tanulj meg vele különböző trükköket, bánjál vele olyan csínján, mint a marháinkkal.

Seidou nagyon megörült a labdának, nem is járt be többet iskolába, mindig elindult ugyan, de valahol félúton eltűnt a bozótosban és gyakorolt. Csakhogy a tanítónő szép lassan kezdte hiányolni az iskolából. Értesítette is a szülőket. Seidou anyja teljesen magán kívül volt, amikor meghallotta, hogy nagyfia nem jár iskolába. Szólt is az apjának. Illani félrehívta a fiát, Seidout, és megkérdezte, hogy mégis mit csinál a iskola helyett. Seidou annyit felelt, hogy labdázik. Illani egy szót se szólt többet.

A következő pénteken Illani nem egyedül kelt útra, Seidout is magával vitte. Folyamatosan gyalogoltak, szinte megállás nélkül, egy szót sem szóltak egymáshoz. Szombat reggel megérkeztek Mwabenzi városába, ami nem sokkal volt nagyobb Seidouék falujánál. Illani bevitte Seidout egy udvarra, ahol rengeteg szék volt lerakva, egy televízió készülék elé, színház-szerűen elrendezve.

-Ez itt a templom-mutatott körbe Illani- Ott abban a dobozban jelenik meg Istenünk, minden második hétvégén. Ma is.

Leszállt az est, és elkezdtek gyülekezni az emberek, egyre többen, mindenfelől érkeztek, és vidáman üdvözölték egymást és nevetgéltek. Egyszercsak megjelent egy fehér mezes ember, a hátán „Ronaldo, 7” felirattal. Mindenki elcsendesült. A fehér mezes ember bekapcsolta a televíziót. Zöld alapon fehér és fekete mezes emberek szaladgáltak és kergettek egy hasonló labdát, mint amilyen Seidoué is volt.

-Ez a foci-mondta Illani-.

Seidou bólintott és áhítattal figyelte tovább a televíziót. Az egyik fehér játékos berúgta a labdát a kapuba. Seidou is látta, hogy ez más, szebb dolog volt, mint az eddigiek. Amikor a labda a kapuban volt mindenki, aki ott volt felugrott, tapsolt, ordítozott és megölelte a hozzá legközelebb állót.

-Ez a gyönyörű akció pedig a „Fehér Balett”. Ezt csak a Real Madrid tudja-mondta Illani meghatottan, szinte könnyes szemekkel-.

Vége lett a mérkőzésnek. Seidou indult volna visszafelé, hogy minnél hamarabb hazakerüljenek. De az apja nem akart még menni. Ehelyett bevitte Seidout egy udvarra, ahol hasonló korú srácok fociztak, egy fehér „prédikátor” (edző, de ezt ekkor még Seidou nem is sejthette) vezényelt nekik.

-Most itt hagylak. Ez egy labdarúgó akadémia. Innen lehet esélyed eljutni Madridba. Két hét múlva jövök meglátogatni-közölte Illani fiával-. Majd megölelte, és elindult vissza, a faluba.

Nyolc évvel később Illani Kiprotich belép a Bernabeu Stadion lelátójára, sok ezer ugyanabba a vallásba tartozó zarándok mellett ő is helyett foglal a lelátón. Már ilyenkor könnyes a szeme, de igazán csak akkor pityeredik el, amikor a stadion bemondója azt közli a hazai szurkolókkal, hogy a tizenhetes mezt a mai napon Seidou Kiprotich viseli.

-Köszönöm, Istenem -suttogja Illani Kiprotich a helyén ülve-.