(A cikk a spanyol El País oldalán megjelent írás alapján készült)

Kolumbia és Ecuador szomszédos országok, sokan még a két zászlót is összekeverik, távolról nehéz kiszúrni a különbséget, de a nemzeti lobogó színein kívül rengeteg hasonlóság van közöttük. Kezdve a spanyol nyelvvel, a kultúrán és a domborzati viszonyokon át, egészen a kerékpárig. 2018. május 12. óta nem csak Kolumbiának, hanem Ecuadornak is van Grand Tour-szakaszgyőztese, igaz, Richard Carapaz mindössze 10 kilométerre született az északi szomszéd határától.

„Tíz kilométerre éltünk a határtól, kolumbiai rádióadásokat hallgattunk a kolumbiai körről és a Clásico RCN-ről (ez a két legfontosabb verseny Kolumbiában). Itt értettem meg, hogy a győzelmek nagyon fontosak ­– mondta a Movistar versenyzője, aki holnap lesz 26 éves. – Juan Carlos Rosero egyike a kevés ecuadori versenyzőnek, megfordult a Pepsi Faniniben is, aztán mikor otthagyta a versenyzést, elkezdte oktatni a sportot. Egyszer a mi iskolánkba is eljött promózni a csapatát, de olyan sokan voltunk, hogy nem jutott mindenkinek bicikli, egymásnak adtuk át őket. A 60 jelentkező közül már csak én vagyok biciklista.”

Nem is akármilyen, hiszen a 3 nagy háromhetes verseny egyikén, a Giro d’Italián jelenleg úgy vezet, hogy reális esélye van a végső győzelemre is, természetesen első ecuadoriként. De ahogyan a dél-amerikai versenyzők többségénél, Carapaznál sem alakult ilyen egyszerűen a történet. Állattartó és földművelő családban nőtt fel, ami sok nyűggel járt az ifjú Richie-nek.

„Olyan szezonom is volt bringásként, hogy édesanyám mellrákkal küzdött, kórházba került, természetesen édesapám is vele tartott. A nagypapámmal ketten ügyeltünk addig a birtokra. A nyolc-kilenc tejelő tehén miatt már reggel négy-öt óra körül talpon voltunk, igyekeztünk a fejéssel, mert jött a tejeskocsi, aztán indultam az iskolába. – meséli Carapaz lassú, tiszta spanyoljával. – Mire hazaértem, már csinálhattam az ebédet, majd összekészültem és elmentem edzeni. Utána végre ettem is otthon, és jöttek a ház körüli teendők, másik legelőre terelni a marhákat, etetés, itatás… hogy semmiben sem szenvedjenek hiányt. 14-15 éves lehettem ekkor. Figyelmesen dolgoztunk, mert rengeteget veszítettünk volna egy tehén elpusztulásával. Így tanultam meg, mi az a felelősségvállalás. Ha valamihez hozzálátok, azt igyekszem a lehető legjobban csinálni. Ez volt az én kiképzésem.”

A mostani Girón pedig kamatoztathatja ezt a kiképzést, hiszen rengeteg korábbihoz hasonlóan idén is beigazolódni látszik a fáma, hogy a Giro a legkiszámíthatatlanabb háromhetes. Ha sikerül neki, ha nem, az biztos, hogy egyik európai versenyző sem élt át hasonlókat, mint ő.

A tavalyi Giro-szakaszgyőzelem után persze óriási csinnadrattával fogadták otthon, és talán éppen neki köszönhetően terjed el hazájában is a bringás-vírus. Honfitársai és családja nagyon büszkék rá, két nővére egyébként irodai munkát végez

„A nővéreim a szülők segítségével ezt tanulták, és itt is helyezkedtek el. A szüleim nagycsaládból származnak, megvan tehát a tapasztalatuk ebben. Van olyan nagybátyám, aki nem végezte el az iskolát, de a saját gyerekeiket már ők is taníttatják. Azért is döntöttek a kevesebb gyermek mellett, hogy mindegyiküknek meglegyen a lehetősége. Én is választhattam a kerékpár és a tanulás között. Inkább a kerékpár felé hajlottam. A sok utazás miatt egy kicsit elhanyagoltam a tanulást, és azt mondtam édesapámnak, ha 23 éves koromig nem kerülök jó csapatba és nem fizetnek meg a versenyzésért, akkor abbahagyom, és inkább tanulok. A szüleim támogattak ebben, 23 évesen pedig már pánamerikai bajnok voltam, sokan ismertek, sok csapat szeretett volna leigazolni.”

Az európai diadalmenetet követően az édesapja már nem földműves, hanem kereskedő. Vásárolt egy furgont, amivel krumplit és zöldséget szállít a piacokra. 3000 méter felett már nem öszvérekkel és lovakkal, hanem autóval szállítja az árut. Amikor Carapaz hazalátogat, edzés közben olyan sokszor megy át Carchi tartományból a határon, hogy néha már összekeveri, melyik országban is van. Saját bevallása szerint Quintana pastusonak hívja, amely a határhoz közeli, de kolumbiai Pasto városára utal, innen származik például Darwin Atapuma is. De a modernizácó, a globalizáció ellenére sosem felejti el, honnan jött. „A kultúra egy kissé feledésbe merült, de megmaradtak a kecsua és az inka nyelv szavai, elemei. A mi településünkön egyfajta spanyol-kecsua keveréket beszélünk. Ha hideg van, az nálunk achicha, a fiú (niño) nálunk guagua (inkább csecsemőt jelent).”

Unzué tehát Nairo Quintana után újabb gyémántra bukkant a távoli földrészen, és európai szemmel talán legyintünk, mindegy is, melyik latin-amerikai országból érkezett, és pontosan honnan, ám a kerékpár szerelmesei tudhatják: ebben a sportban hatványozottan igaz, hogy a kis különbségek sokszor óriási jelentőséggel bírnak. Igaz ez Carapaz esetében is, aki talán nem versenyez olyan régóta, az élettapasztalatai mégis megerősítették a jellemét, ami elengedhetetlen a fizikai felkészültség mellett. Hogy ez jelenti-e azt a kicsi pluszt, ami az igazi győzteseket jellemzi, kiderül az elkövetkező hónapokban, években.

Az idei Giro hátralévő napjaira pedig sok szerencsét, erőt és kitartást!