2015. jún 03.

Tisztul az azzurrik ege

írta: domokos96
Tisztul az azzurrik ege

Sokan és sokszor hasonlítják egymáshoz a négy nagy európai labdarúgó bajnokságot, beleértve az angolt, a németet, a spanyolt és az olaszt. A francia azért nem került ide, mert bár az UEFA által a 11. helyen rangsorolt PSG képes kiemelkedően teljesíteni Európában is, a többi francia gárda mind tudásban, mind pedig a mérkőzések látogatottságát tekintve el van maradva a párizsiaktól.

 A mostani cikk témája azonban a sikeres olasz futballszezon, illetve a Juventus Bajnokok Ligája döntőbe jutása. Utoljára 2010-ben, előtte 2007-ben játszott döntőt olasz csapat, a Milan és az Internazionale, ők egyébként nyertek is, (bár meg kell említeni, hogy 2007-ben a remek kerettel rendelkező, ám azóta lejtmenetben levő Milan, 2010-ben pedig a Mourinho által irányított Inter diadalmaskodott) ám ezen a két sikeren kívül még elődöntőt sem tudnak felmutatni az olaszok a 2006-os bundabotrány kirobbanása óta.

 Most azonban mintha derengene a fény az alagút végén. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy erős túlzás lenne kijelenteni a felzárkózás tényét, de a két legrangosabb európai kupa nyolc elődöntős helyéből hármat az olaszok vittek el, és bár az Európa-ligában idén nem jutnak csúcsra, a BL döntőbe jutás nagyot lendíthet az olasz labdarúgás szekerén.

 A feljebb már említett BL győzelmekkel ellentétben a Juve idei kerete jóval "gyengébbnek" tűnt, mégis kiváló csapatmunkával beküzdötték magukat a döntőbe. Már a csoportból való továbbjutás sem ment könnyen. Az utolsó fordulóig nyílt volt a küzdelem, végül az Atletico elleni döntetlennel sikerült biztosítaniuk a nyolcaddöntős helyet, ahol azzal a lendülettel, 5-1-es összesítéssel kisöpörték a Dortmundot. A negyeddöntőben a Monacót nyögvenyelősen sikerült legyűrni 1-0-ra, az elődöntőben pedig hatalmasat küzdve, a korábbi csapatának két kulcsfontosságú gólt szerző Morataval a csatársorban győzték le a Real Madridot.

morata.jpg

 Az ifjú csatár a döntőben is betalált, igaz, hiába tette mindezt, a hatalmas erőket mozgósító Juve nem tudta felülmúlni a várakozásokat, 3-1-es vereséget szenvedett egy olyan döntőben, amelyben a katalán csapat kerekedett felül, de az "Öreg Hölgy" mindenképpen nyert. Az olasz labdarúgás egészével együtt. Nem csak múltról lehet majd beszélni, hanem biztosítva van az olasz foci közeljövője is. Az utóbbi években a Serie A közege nem jelentett nagy vonzerőt a topjátékosok számára, tekintettel a fogadási csalások utáni ellenséges hangulatra, a csökkenő nézőszámra, és az európai kupákban való sikertelenségre. Ezt változtathatja meg a Juventus az idei szerepléssel.

juve.jpg

 Massimiliano Allegri, a csapat edzője, a Juve előtt négy éven keresztül irányította az AC Milant, amellyel otthon ugyan sikeres volt, de az európai kupaporondon rendre elbukott. Torinóba való költözését érthetően sokan ellenezték, de úgy tűnik, hogy sikerült gyorsan egymásra hangolódniuk a játékosokkal. A "kaméleontaktika" a sokszínűség mellett európai sikert is hozott Torinóba.

 Egészen abszurdnak tűnt Andrea Pirlo helyzete, aki korábban éppen Allegri miatt hagyta ott a milánói piros-feketéket, ám az idei szezonban (már amikor nem volt sérült) bizonyította, hogy még mindig képes világszínvonalon futballozni.

pirloallegri.jpg

 Kijelenthető tehát, hogy a Juventusnál sikerült visszatalálni a helyes útra, jól mutatja ezt az is, hogy az olasz válogatott gerincét még a Juve játékosai alkotják, hozzátéve, hogy itt is évről évre nő a merítési lehetőség. A felfedezettek közül kiemelendő Verratti, akinek kulcsszerep juthat az elkövetkező években.

 A Serie A idei kiírásában a két milánói kirakatcsapat nem tudta magát kvalifikálni egyik európai sorozatba sem, az Inter a 8., míg a Milan a 11. helyen végzett. A BL indulást jelentő helyeket az olasz főváros két legnevesebb alakulata, a Lazio és a Roma csípte el, de ők is jelentősen le vannak maradva a Juventushoz képest. Biztató jeleket láthattunk a szezon közben (például a Roma manchesteri vendégjátéka, ám végül a továbbjutás nem sikerült), de tartósan európai színvonalon eddig nem voltak képesek játszani.

serie_a.png

 A javulásnak most már kézzelfogható eredménye is van, és ha az utóbbi években kiválóan teljesítő csapatokhoz (Juventus, Roma, Napoli, Lazio, Fiorentina) fel tudna zárkózni a Milan, az Inter, vagy egy meglepetéscsapat, akkor a következő idények nemcsak házon belül lehetnek meglepően kiélezettek, de az öreg kontinens futballjának egén is újra felragyoghat egy-egy olasz klub csillaga.

Szólj hozzá

olasz labdarúgás Juventus Serie A