2018. jan 21.

Flashback

írta: budaimarton15
Flashback

T. J. Warren, a Suns ismeretlen fegyvere

T. J. Warren halkan, minden feltűnés nélkül a Phoenix Suns második legfontosabb pontszerzőjévé nőtte ki magát "Mr. 70", azaz Devin Booker mögött. Mindezt a mai NBA-hez mérten egy egészen sajátos játékstílussal.

Már a középiskolában megkapta a máig használt becenevét, ami tökéletesen leírja a játékát. A New Hampshire-i Brewster Academy-n csapattársai Tony Buckets-nek hívták a bedobót. Miközben a pályán az ifjú titánok mind hárompontost vállaltak, vagy fejet leszegve törtek be a gyűrűt támadva, addig Anthony T. J. Warren Jr. hamar megtalálta saját stílusát, a "Midrange-game"-t.

"Mindig is a pontszerzés volt a fő erőssége, ezért hagytuk, hogy azt tegye, amit a legjobban tud: a labdát a lehető legegyszerűbben a gyűrűbe juttatni" -emlékszik vissza Jason Smith, Warren Brewster-i edzője. "Álmából felkeltve is bevágott volna minden középtávolit. Ezért volt ő a mi Tony Buckets-ünk".

tj-warren-suns.jpg

Ma, 5 évvel azután, hogy Warren otthagyta a középiskolát, a pályán mutatott játéka mit sem változott.  Most is egy jó és kiegyensúlyozott scorer, az ebben a szezonban átlagolt 18,4 pont/meccs pedig karriercsúcs, ami egy újabb bizonyítéka folyamatosan javuló teljesítményének. Nem a mai NBA-re jellemző sok rádobott triplás támadójátékba illő bedobó,de ezzel illeszkedik is a Phoenix rendszerébe. Az arizonai csapat ugyanis viszonylag keveset vállal a hárompontos vonal mögül. A meccsenkénti átlag 15,5 rádobásából Warrennek mindössze 10%-a tripla az idei szezonban. Ha a centereket és az erőcsatárokat nem számítjuk, csak ketten, a Sixers-újonc Ben Simmons (0,4 a 14,8 rádobásból) és a Brooklyn-i Rondae Hollis-Jefferson (0,8 a 10,2 rádobásból) vállal nála kevesebbet kintről. Warren számára ez teljesen logikus: "Tudom, hogy képes vagyok bedobni a triplát. De ha a belső játékom ilyen jól működik, miért változtassak rajta?". Az idei szezonban állításának első felét nem igazán bizonyítja, hiszen távoli dobásainak csak 17,5%-a lett kosár.

1_twktskearl0ykmsklyd48w.png

T. J. támadóoldali hatékonyságára az egyik legjobb bizonyíték, ha megnézzük kik tudnak még hasonlót produkálni idén a ligában. Az átlag 18,4 pont/meccs átlaggal és 50,9%-os dobásmutatóval Warren egyike annak a nyolc NBA játékosnak, akik a 2017/2018-as szezonban legalább 18 pontot szereznek, legalább 50%-os dobóteljesítménnyel. Meglehetősen illusztris a társaság egy olyan játékosnak, aki csapatában csak második opció: LeBron James, Giannis Antetokounmpo, Kevin Durant, Ben Simmons, Anthony Davis, Joel Embiid és Karl-Anthony Towns. Ha a középtávoli dobásokat nézzük, a Suns bedobója 49,4%-os teljesítménye a negyedik, csak Evan Fournier, Kevin Durant és DeMar DeRozan előzik meg.

"Nálam ez a teljesen normális." -állítja maga Warren- "Jó az érzékem és a hatásom a játékra, egyszerűen egy Gamer vagyok." Ezenkívül: ha a labda a kosárban landol, ki foglalkozik azzal, hogyan került oda. "Teljesen mindegy hogyan szerzel pontokat. Legfontosabb a csapat győzelme és a te hozzájárulásod a sikerhez." -mondja a bedobó a hárompontos vonalon túli dobásaira vonatkozó kérdésre válaszolva.

"Sokszor mondták már nekem, hogy milyen egyedi és régi módi  a stílusom. Ezt mind dicséretnek veszem."

Pontosan. Nem mindig kell egy különleges jelenségnek rossznak lennie. A helyenként '90-es éveket idéző játék manapság, 2018-ban is hatékony tud lenni. A Suns támadásaira olyan nagy hatása van, hogy a Phoenix nem engedheti meg magának két sztárjának, Bookernek és Warrenek ültetését egyszerre. Mindössze 94,4 pontot szereznek a naracssárga-lilák 100 támadás alatt, ha mindkét scorer a padon ül. Ez az érték alacsonyabb, mint az NBA leggyengébb átlagát hozó Chicago Bulls-é (94,8).

usa_today_9705437_0.jpeg

A 2014-es draft 14. választottjának szerepét a jövő Phoenix-ében jól mutatja a 2017 szeptemberében aláírt 4 évre és 50 millió dollárról szóló szerződése. A North Carolina-i Durhamben született 24 éves kosarasnak javulnia kell néhány dologban, ha hosszútávon is segíteni szeretné csapatát. De mindezekben a hiányosságokban tud javulni és még tökéletesebb játékos válhat belőle. Az egyik legnagyobb gyengesége a passzolás. "T. J. Warren egy varázsló, ha midrange-gameről és a floaterekről beszélünk." -írja az ESPN szakértője, Zach Lowe. "De nagyon jó lenne, ha néha passzolná is a labdát." Nem önmagában a passzolás a probléma, hiszen Warrenek megvan a biztos technikája. Sokkal nagyobb gond a hatékonyság, hogy a 12-es játékos az üres csapattársait megtalálja és helyzetbe hozza őket.

A számok ebben a tekintetben kijózanítóak: 36 percre számítva Warren 19 dobást vállal, és ez idő alatt mindössze 1,6 gólpasszt oszt ki. Az egész NBA történetében csak 27 olyan játékos volt, aki ilyen kevés assistot adott ennyi dobás mellett. Többségük magas ember, akiknek támadásban a feladatai kimerülnek az alley-oopok befejezésében és megszerzett támadópattanók visszarakásában. A bedobókhoz mérten az 1,6 gólpassz egy gyenge teljesítménynek számít. Ezen Warrennek mindenképp dolgoznia kell, hiszen a Sunsban neki a második legnagyobb az usage rate-je 24,8%-kal. Ezzel szemben csak az assistok 7,8%-t jegyzi, amiben házonbelül csak négyen gyengébbek: Tyson Chandler, Alex Len, Dragan Bender és Troy Daniels, három magas- és egy kiegészítő játékos.

A másik terület melyben mindenképp fejlődnie kell Tony Bucketsnek, az a tripla. A Suns számára nagy segítség lenne, ha Booker mellett lenne még egy stabil, megbízható hárompontos dobójuk a kezdőben, hiszen Ullis sem az igazi, Chriss sem megbízható, így jócskán akad probléma a spacingben, mely jelentősen megnehezíti a betörésekkel operáló támadók dolgát. A bedobó poszton pedig egyébként is nehéz helyzetben van Triano mester, hiszen az újonc Josh Jackson sem elit mesterlövész távolról, legalábbis egyelőre. Ha Warren távoli dobása feljavul és a játékszervezésében is szintet lép, társait helyzetbe hozva, akkor az NBA egyik legjobb támadó játékosáról beszélhetünk pár év múlva, aki Bookerrel kiegészülve egészen félelmetes duót alkothatnak.

Forrás: basket.de

Statisztikák január 10-e előttiek.

Budai Márton

Szólj hozzá

kosárlabda 2018 NBA Suns Warren Phoenix Suns