2016. jan 02.

2016. Rio. Az olimpia éve

írta: budaimarton15
2016. Rio. Az olimpia éve

1. rész: Mit várhatunk úszóinktól?

Valószínűleg minden sportrajongó tisztában van azzal, hogy idén újra megrendezésre kerül a sport legnagyobb ünnepe, a nyári olimpiai játékok. A XXXI. Nyári Olimpiai Játékok megnyitóját a brazil Rio de Janeiroban rendezik majd augusztus 5-én és egészen augusztus 21-ig szurkolhatunk versenyzőinknek. Magyarországon hagyományosan olimpiai ciklusokban gondolkodik a közvélemény (sajnos a szövetségek is) és szinte csak az olimpiai eredményekre kapja fel a fejét az átlagember. Az elvárások pedig nagyok, mert a távoli- és közeli múltban is sikert sikerre halmoztak sportolóink, elkényeztetve az itthoni sportbarátokat. Gondoljunk csak a négy évvel ezelőtti londoni megmérettetésre. Hazánk az éremtáblázat 9. (!) helyén végzett, kiemelkedő 8 arany-, 4 ezüst-, 6 bronzérmes teljesítménnyel. Ennek megfelelően a riói elvárások is nagyok.

Az elkövetkező cikksorozatban sportáganként vizsgálom meg, hogy mit várhatunk szeretett sportolóinktól. A sorozatot úszóinkkal kezdeném, mert az utóbbi négy éves ciklusban jócskán felülmúlták az előző hasonló időszakot. Úszó múltamnak köszönhetően pedig szívemhez is közel áll ez a hagyományos magyar sikersportág. Mindezek alapján úgy gondolom, hogy a riói olimpiai uszodában érhetjük el a legtöbb sikert.

1. Ha az úszósportra gondolunk, akkor egyértelműen három személy ugrik be mindenkinek. Először is Hosszú Katinka, aki az utóbbi években megszámlálhatatlan versenyen indult és ért el hihetetlen eredményeket. A legnagyobbat pedig egy évvel az olimpia előtt, a 2015. augusztusi vizes vb-n robbantotta. Megvédte két évvel előbbi, barcelonai vegyes úszásban szerzett címeit, ráadásul 200 méteren megúszta élete első nagypályás világcsúcsát.dv2095181.jpg

Emellett elsősorban a hátúszó számokban parádézott, 200-on nyert bronzot. Katinkától megszokhattuk, hogy naponta 2-3 versenyszámban is rajthoz áll és rendszerint tovább is jut az előfutamokból. Épp ezért adódik a kérdés, hogy Rio de Janeiroban melyik táv és úszásnem mellett fogja letenni a voksát. Fontos megjegyezni, hogy noha vb-ken már 5 arannyal büszkélkedhet, az olimpiákon egy negyedik helyezés a legjobb eredménye! Tehát mindenképpen az olimpiai érem és főleg az aranyérem megszerzéséért utazik a magyar úszókirálynő. Erre a legnagyobb esélye 200 méteres vegyes úszásban lehet, hiszen világcsúcstartóként érkezik a versenyre. Emellett szintén aranyért csatázhat majd (reményeim szerint nem túl sok ellenféllel) 400 méteren is, amely versenyszámnak már háromszoros világbajnoka! Ha csak az egyik számban sikerülne a bajnoki cím, akkor úgy gondolom, Katinka elégedett lenne és felszabadultan tudna tovább versenyezni, tehát követheti akár egy újabb arany is. De ne feledkezzünk meg, hogy edzője és férje, Shane Tusup hátúszó múltja révén megtanította Katinkát világszinten versenyezni ebben az úszásnemben. Ezt bizonyítja számtalan rövidpályás érme és világcsúcsa, sőt a 2012-es berlini Európa-bajnokságon 100 méter háton nyert aranya, vagy a kazanyi bronza 200-on. Összességében én 2 aranyat és még egy kevésbé fényes érmet várok hazánk koronázott úszókirálynőjétől, hogy éremkollekciója teljessé válhasson!

2. A második versenyző, aki a 2015-ös szezonban visszatért a legnagyobbak közé és szintén éremesélyesek közé sorolható, az Cseh László. Nyáron mindenkit (talán csak magát és edzőjét nem) meglepett a kazanyi VB szereplésével, ahol mindhárom pillangó számban érmet nyert, sőt, 10 évvel első világbajnoki címe után (amit még 400 méter vegyesen nyert) újra neki szólt a magyar himnusz a 200 méteres pillangó versenye után!csehlaci750.jpg

Ez úgy is hihetetlen eredmény, hogy a mezőnyből hiányzott Michael Phelps, ugyanis ott volt Chad Le Clos (ezüst Laci mögött), aki letaszította Phelps-t az olimpiai trónról 2012-ben. Háromszoros olimpiai ezüstérmesünk 2014 végén tette át készülésének székhelyét Egerbe és lett Plagányi Zsolt tanítványa. A váltás úgy néz ki meghozta a kívánt változást, hiszen mindenkit meglepett az idei szereplése. A visszatérés mellett még Laci reményeit növeli az is, hogy az egyik legnagyobb versenyző jelen pillanatban a mezőnyben. Ezt a 2012-es olimpiai is mutatja, amikor épphogy lemaradt a 400 vegyes és a 200 pillangó döntőjéről is (mindkettő versenyszámban kilencedik), majd az utolsó verseny napon 200 méter vegyesen összeszedte minden erejét és bronzérmet szerzett! 2003 óta minden világversenyen, ahol elindult, legalább egy érmet szerzett! Ez is teljesen egyedülálló. A tizenkétszeres Európa-bajnok éremkollekciójából csak az olimpiai arany hiányzik. Az esély megvan rá Rióban. Legnagyobb ellenfele Chad Le Clos lesz 100 és 200 méteren is. De a hosszabbik távon feltűnhet a legenda, Michael Phelps is. Cseh Lászlótól egy érmet várok és amekkora sportembernek ismerem, reményeim szerint ez egy arany lesz. Ha az első szám nem is sikerül, ott van a másik szám is!

3. Harmadik kirakat versenyzőnk 2012 egyetlen magyar medencés olimpiai bajnoka, Gyurta Dániel. A háromszoros világbajnok ugyan 2015-ben elvesztette veretlenségét, hisz "csak" harmadik helyen végzett a kazanyi világbajnokságon.26769_gyurta_big_normal.jpg

Kétségbeesésre azonban semmi ok. Gyurta Dániel kiemelkedően profi hozzáállása és versenyzése meghozhatja a várt sikert. A London óta eltelt 3 és fél évet rendkívül tudatosan építette fel és mindent alárendelt az idei olimpiai címvédésnek. Ez abban mutatkozik meg, hogy eredményei és idejei is elmaradnak a 2012-esektől, sőt, a 2013-asoktól is. De pontosan tudja, hogy az igazán jó forma és idő majd Rióban kell. Én nagyon bízom tudatosságában és a magabiztosságában. Ellenfelei közül kiemelkedik Marco Koch, aki már többször megszorongatta pályafutása során, augusztusban pedig le is győzte Danit. De őt ismeri a magyar bajnok és fel tud készülni taktikailag a párbajra. Szerintem egy érmet nyerni fog 200 méteren az olimpiai bajnok mellúszónk és én nagyon bízom az aranyban is. Másik számában, 100 mellen viszont nem lehet megfigyelni ugyanazt a fejlődést, szerintem legjobb esetben egy pontszerző helyezést (4.-6.) érhet majd el Brazíliában

+1 Éremesélyeseink: A magyar úszó csapattól emellett még 1 érmet és 6 pontszerző helyet várok. Az éremre két versenyzőnk érhet oda. Erre nagyobb esélye, elsősorban az ellenfelek gyengébb teljesítménye miatt, férfi 400 méteres vegyesúszásban Verrasztó Dávidnak van, aki Kazanyban világbajnoki ezüstérmet szerzett, az előző évben begyűjtött európa-bajnoki arany mellé. Az augusztusi, kazanyi teljesítmény egy jó, nyugodt versenyzéssel Rióban is összejöhet.verrasztodavid.jpg

A másik, aki okozhat akár érmes meglepetést is a nemrégiben klubot és edzőt váltó felnőtt Európa-bajnok, Kapás Boglárka. Bogi szintén életében először nyert VB érmet Kazanyban, igaz 1500 méteres gyorsúszásban, ami a nőknél nem olimpiai szám. Viszont 800 méteren Európa-bajnok volt 2012-ben és idejével a világranglistán is elől végzett az előző évben. Az olimpiai aranyra semmiképp sincs esély, de egy nagyon jó, meglepő úszással meglehet az érem, amihez valószínűleg országos csúcs kell majd Bogitól.bogi.jpg

Pontszerző helyre várom mindenképp a férfi 4x100 méteres vegyes váltót, akik már Londonban is ötödikek voltak. Az összetételen nem változtatnék, maradjon a Cseh László, Gyurta Dániel, Pulai Bence, Kozma Dominik négyes. Szilágyi Liliána élete első olimpiáján női 200 méter pillangón érhet el pontszerző helyezést. A fiúknál ebben a versenyszámban említettem már Cseh Lászlót, viszont szerintem az első hatban lesz egy másik magyar is, méghozzá az ifjú Kenderesi Tamás. Nagy meglepetést okozhat a fiatal magyar úszó a világnak! Bernek Péter már harmadik szezonját kezdi a BVSC-nél és nagypályán várat magára a nagy eredmény. 400 méteres gyorsúszásban van a legnagyobb esélye erre. Nagy kérdőjel még Kozma Dominik is, aki hosszú könyöksérülése után tér vissza. Én nagyon bízom benne, ugyanis nagyon szeretem a versenyzését, mindig tud meglepőt húzni. Felnőtt európa-bajnoki érme és több VB döntője is van, szóval az olimpián is robbanthat, tőle várom még a pontszerző helyezést Rio de Janeiroban!

Utóirat: Ne feledkezzünk meg a nyíltvízi úszásról sem. Azért sem, mert az egyetlen arany, amit osztanak az 2012-ben Risztov Évához került. A bajnoknőnk Rio de Janeiroban is vízbe ugrik és megküzd ellenfeleivel. Nagy esélylatolgatásokba nem kezdenék, hiszen aki látott már nyílt vízi versenyt, az pontosan tudja, hogy minimum annyira taktika sport ez, mint fizikai. Szóval előfordulhat a bajnoki címvédés, de ugyanakkora esély van valamilyen sokkal kevésbé jól hangzó eredményre. Én nem várok érmet 10 km-en Risztov Évától, de ne legyen igazam és lepje meg újra a világot.

Összességében a magyar úszó válogatottól 3 aranyérmet és még 3 érmet várok. Ha minden várakozásom teljesül, akkor ez lesz a legeredményesebb sportágunk augusztusban Brazíliában. Hajrá Magyarok!

 

Képek forrása: google.com

Budai Márton

Szólj hozzá

úszás olimpiai 2016 Rio Gyurta Dániel Cseh László Hosszú Katinka Verrasztó Dávid Kapás Boglárka